loader image
Menü Bezárás
Slider
0
0

Heréd LC ifi

Heréd LC

Heves Megyei I. osztály
8. helyezettje

Poroszló SE ifi

Héhalom SE

Nógrád Megyei I. osztály
4. helyezettje


Heréd LC ifi - Poroszló SE ifi 5:3

Jók az egész csapat, a meccs embere Oláh N.

Először is borzasztó volt a lelátóról végig nézni és így nem segíteni a csapatnak… Jó lecke, de nem csak ezért marad emlékezetes. Ennyi helyzettel bajnokságot lehet nyerni, de nekünk ezt a meccset is nehéz volt.

Hullám hegyek hullám völgyek voltak, az első 30 percben 2-szer jött el kapuig az ellenfél 2 gól, míg nekünk talán 6 ordító helyzet is kevés volt, ez után ami pozitívum, hogy 0-2-ről 6 perc alatt fel álltunk és egalizáltunk. Utána 30 perc megint számtalan ajtó-ablak helyzet, mire sikerült betalálni. Innen kezdve olyan hektikus lett a mérkőzés, ekkor már az ellenfélnek is több helyzete volt, de mi sem tétlenkedtünk, de addig szórakoztunk amíg a 83. Percbe összehoztunk egy büntetőt és újra egal lett. A mérkőzés utolsó 2 percében Tóth Dani, aki szegény egész meccsen szenvedett és mindent kihagyott, megrázta magát és 2 góljával eldöntötte a meccset.

Remélem sikerül majd el jutni oda, hogy az ilyen meccseket eltudjuk dönteni idejében és nem bele őszülök mire vége, hanem öröm focit látva nyugodtan hátra dőlhetek 🙂

mérkőzésdiagram

tabella a mérkőzés után

  •  
  •  
Posted in Labdarúgás

hasonló bejegyzések

Skip to content